Készült: 2024.05.30.03:11:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

50. ülésnap, 182. felszólalás
Felszólaló Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 2:10

Felszólalások:  <<  182  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint azt előzetesen jeleztem, az aligai beruházás ügyéről lesz szó.

Államtitkár Úr! A kormányhivatal szemrebbenés nélkül engedélyt adott egy páratlan természeti kincsünk, egy nemzeti jelképünk, az aligai magaspart lerombolására. Szabálytalan eljárásban adtak engedélyt egy gigantikus beruházás megvalósítására, és ezt a bíróság meg is erősítette, hiszen az Aligai Fürdőegyesület indítványára megsemmisítették ezt az építési engedélyt nem olyan régen. Olyan beruházásokra adott engedélyt a kormányhivatal, ami megakadályozza a közfunkciókat, azt, hogy a Balatont az emberek elérhessék. És minderre amellett kerül sor, hogy a kormány ezt a beruházást, ezt a gigantikus beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította.

Mi is történt pontosan? Ugye, a fejlesztő szep-temberben ismertetett egy koncepciót közmeghallgatáson, amit elutasítottak a helyiek, és akkor ígéretet tettek, hogy átdolgozzák, alaposan átdolgozzák ezt a javaslatot, de nem így tettek, benyújtottak egy engedélykérelmet, és a kormányhivatal december 21-én építési engedélyt adott az aligai magaspart tetején egy öt társasházból álló, összesen 105 lakásos, hatszintes, 18 méter magas monstrum építésére. A dokumentáció azt is leírja, hogy a nyolcmillió éves geológiai értéket jelentő löszfalat rézsűsen elbonthatják a beruházók annak érdekében, hogy a rézsűfal alján még nagyobb épületeket lehessen építeni, tehát, hogy több pénzt keressen a beruházó.

Államtitkár úr, miniszter úr és helyettese korábban úgy nyilatkozott, hogy a kiemelt állami beruházások rendszere megérett a felülvizsgálatra, és azt is nyilatkozták, hogy a Balaton partjára csak olyasmit lehet építeni, amit a helyi közösségek elfogadnak, és arról is beszéltek, hogy a természeti kincsek megóvása, a teljes körű használhatósága és hozzáférhetősége garantálható kell hogy legyen, erre törekszik a minisztérium.

Államtitkár Úr! A kérdéseim arra vonatkoznak: hajlandóake végre olyan szabályokat hozni, hogy az önök által elmondott és most általam idézett célok megvalósulhassanak? Hajlandóake olyan szabályokat hozni, hogy természeti kincseink lerobbanására ne kerülhessen sor, és olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyi közösségek a saját érdekeiket meg tudják védeni? Előre is köszönöm a válaszát.

Felszólalások:  <<  182  >>    Ülésnap adatai