Készült: 2024.05.10.10:08:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

81. ülésnap (2023.10.09.),  222-225. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 5:06


Felszólalások:   218-221   222-225   226-229      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Megértésüket kérem, folytatjuk munkánkat. Gurmai Zita, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „Hogyan változott a mellrákszűrések aránya?” címmel. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Október 1985 óta a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek jelentősége még ma is annyira kiemelkedő, mint közel négy évtizeddel ezelőtt volt.

Az Európai Unió 2022-es, előzetes statisztikai adatai alapján az látható, hogy a nőknél a mellrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, amely a halálokok között is első helyen szerepel, a jónak mondható túlélési esélyek ellenére is. Külön kiemelendő, hogy az emlőrák esetszáma a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint az elmúlt évtizedben statisztikailag szignifikáns növekedést mutatott, így fontos, hogy fenntartsuk a mellrákkal kapcsolatos fokozott figyelmet.

Magyarország uniós szinten kiemelkedően jó helyet foglal el az államilag szervezett, mellrákkal kapcsolatos szűrővizsgálatok tekintetében azzal, hogy az állami szűrővizsgálatok aránya az összes mellrákkal kapcsolatos szűrővizsgálat vonatkozásában 60 százalék körüli.

Sajnálatos módon, bár az évenkénti szűrés tekintetében a középmezőnybe tartozunk, míg a legalább háromévenkénti szűrés tekintetében inkább a jobbik harmadba, kifejezetten magas, 20 százalék körüli azon nők aránya, akiknek mellrákszűrései között három év telik el az Eurostat legfrissebb adatai alapján. Megjegyzendő az is, hogy annak ellenére, hogy Magyarország a százezer lakosra vetítve a mellrák esetszámának tekintetében az Unió alsó harmadába tartozik, a mellrák okozta halálok vonatkozásában ennél sokkal rosszabbul állunk.

Vannak tehát biztató lépések a kormány részéről a mellrák elleni küzdelem területén, azonban számos további lépésre van szükség. Hogyan változott a mellrákszűrések aránya? Sikerülte csökkenteni azon nők arányát, akiknek több mint három év telik el a mellrákszűrései között? Az Eurostat 2017-es adatai alapján az 50 és 69 év közötti nőknek alig több mint 40 százaléka vett részt az elmúlt két évben mammográfiai vizsgálaton. Hogyan alakul ez az arány most, 2023-ban? Sikerülte csökkenteni idén a mellrák okozta halálozások arányát? Köszönöm megtisztelő figyelmét.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Rétvári Bence miniszterhelyettes úrnak. Parancsoljon!

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen képviselő asszonynak a felszólalását is, hiszen itt nem statisztikákról beszélünk, hanem feleségünkről, édesanyánkról, gyerekeinkről, tehát jóbarátról, szomszédról, ismerősről. Magam is látom a saját ismerőseim között, hogy itt bizony 30-40 éves korban is van mire odafigyelni, de a fő célcsoport a 45-65 év közötti nők. Úgyhogy fontos, hogy van egy ilyen hónap, fontos, hogy felhívjuk erre a figyelmet, hiszen mindnyájan azt szeretnénk, hogy a szeretteink minél tovább egészségben éljenek, és ahogy ön is mondta, ha időben felismerjük itt a rák kialakulását, akkor nagyobb esélyünk van, jóval nagyobb esélyünk van, hogy valaki utána öt évig vagy hosszabb távon is teljes mértékben tünetmentes legyen. Tehát nincs elég mód és alkalom, hogy erről beszéljünk.

2002-ben vezette be még az első Orbán-kormány az emlőrák szűrését, ezt ’18 novemberétől vastagbélszűréssel is kibővítettük. A mammográfiás emlőszűrés, ahogy mondtam is, 45 és 65 év közötti nők számára ingyenes, rendszeres, kétéves szűrési időintervallumokat ajánl a szakma, aki érvényes tajszámmal rendelkezik, az a szervezett emlőszűrésekre való meghívót, behívót mindig megkapja. 49 szűrőcentrum van, ahova ingyenesen el lehet menni, ez lefedi az ország teljes területét.

Ahogy ön is mondta, ugyan sokan elmennek ezekre a szűrésekre, de jóval többeknek van még lehetősége, hogy ott legyenek és szintén a szűréseken részt vegyenek. Ezért központi egységes kommunikációt alkalmazunk, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, komplex mammográfiás központok, az egészségfejlesztési irodák az alapellátás munkatársaival, tehát akár védőnőkkel, háziorvosokkal, másokkal közösen igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy ha van egy ilyen lehetőség, hogy ingyenesen el lehet menni, kétévente el lehet menni, akkor ezzel minél többen éljenek. Ebben előre kell lépjünk. Köszönjük, ha ön is segít ebben, bármilyen úton-módon, lehetőségen keresztül, köszönjük mindenkinek, mert ezzel tényleg az édesanyáink, a feleségeink, a gyermekeink életéhez még 5-10-15-20, ki tudja, mennyi évet tudunk hozzáadni. Úgyhogy bízom benne, hogy ebben egyre-egyre javuló számokról tudunk beszámolni majd. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:   218-221   222-225   226-229      Ülésnap adatai