Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

NOVÁK ELŐD, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután Oroszország 2023-ban felmondta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződést, a NATO-tagállamok közös közleményben nyilvánították ki szándékukat e szerződés végrehajtásának felfüggesztésére. Most pedig a magyar kormányzat egy törvényt szeretne elfogadni, amelyben e szerződés felfüggesztéséről volna szó válaszul.

Az oroszok legalább nyíltan és egyértelműen felmondták az egyezményt, míg Magyarország Kormánya  egy kissé sumák módon  békepártinak mondja magát. Ahogy például nem merték bevállalni és bevallani azt sem, hogy harctéri életmentő tanfolyamot tartanak ukrán katonáknak, tehát nem harctéri orvosokat képeztek, hanem az ukrán hadsereg harcoló katonái kaptak egy plusz tanfolyami képzést. De ez csak egy a sok kiszivárgott  ezt például a szlovák védelmi minisztertől kellett megtudnunk -; szóval ez csak egy a sok kiszivárgott botrányból, amiből kiderült, hogy valójában igenis háborúpárti a magyar kormány is.

Azonban az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés felfüggesztésének Magyarország számára, sajnos, valójában nincsen komolyabb jelentősége, ugyanis olyan messze vagyunk a szerződés által megszabott, biztosított keretektől, mint Makó Jeruzsálemtől.

Nézzük meg, hogy például tüzérségi eszközből a szerződés szerint Magyarországnak 840 darabra volna lehetősége, ehhez képest 24 darab PzH 2000-esünk van, pár tucat, talán már nem is működő D-30-as mellett. A 840-hez képest képzeljük el a 24-et! Ha ilyen keretszerződést, ilyen korlátokat mondunk föl, akkor láthatjuk, hogy valójában fából vaskarika ez a felfüggesztés, nyilvánvalóan NATO-diktátumra.

De nézhetnénk a harci repülőket, itt a felfüggeszteni kívánt szerződés 180-ban határozza meg Magyarország lehetőségeit, ehhez képest van 14 Gripenünk, plusz majd esetleg lesz még négy, amit olyan nagy sikerpropagandával tálalt a kormány a svédekkel való megállapodás  vagy meghunyászkodásnak nevezhetnénk inkább  ügyében, pedig ezt a négy Gripent nem kapjuk, hanem vesszük. Ha ez valakinek érdeke és sikere, az leginkább Svédország; illetve hogy kinek az érdeke, azt láthatjuk, hogy megint csak Ukrajnáé, hiszen például a Gripenekkel jelenleg már a szlovák légtér védelmét is vállalta a magyar kormány, hogy közben Szlovákia a saját MiG-29-eseit Ukrajnának adhassa, és adta is. Éppen ezért a háború ilyenféle közvetett támogatásai vagy például az ukrán harckocsik magyar gázolajjal való MOL-on keresztüli ellátása helyett valóban békepártiságra volna szükség.

Ami a még felfüggeszteni kívánt kereteket illeti, harci helikopterből 108 lehetne csak. Ez kevés? Függesszük föl ezt a szerződést? Mondjuk ki, hogy nyolc Mi-24-esünk van például mindössze. Harckocsiból a 835 helyett legjobb indulattal is csak 136-ról beszélünk, ha elfogadjuk működőképesnek a 80 darab T-72-est is természetesen. Vagy páncélozott szállító harcjárműből 1700 darabot ír elő a keret. Ezt föl kell függeszteni, mert elfogadhatatlanul kevés? Legfeljebb 400 darab BTR-80, 80A típusú PSZH-nk van, és tervben még a megrendelt 218 Lynx, amelyekről viszont kiderült az elszólt vezérigazgatói nyilatkozat szerint, hogy ezeknek a jó része is  a Magyarországon gyártott harcjárművek jelentős része is  Ukrajnában köthet ki.

Tisztelt Országgyűlés! A magyar honvédelmi miniszter által szégyenletes módon Zrínyi nevétől megfosztott honvédelmi és haderőfejlesztési programban sajnos az expedíciós, tehát a megszálló háború kiszolgálása a prioritás hazánk védelme helyett. Az elmúlt évek fejlesztési irányai és beszerzései nyomán a NER Magyarországán egy kis létszámú, modern fegyverrendszerekkel felszerelt haderő körvonalai rajzolódnak ki, amely továbbra sem lesz elegendő a területvédő honvédelmi feladatokra, és a rendelkezésre álló, kisszámú nehézfegyverzet miatt a gépesített manőverező hadviselésre sem alkalmas.

Az Orbán-kormányzatok honvédelmi politikájának eredménye egy NATO-csatlós haderő, amely gyakorlatilag a német Bundeswehr segédcsapataként képes teljesíteni felajánlásokat a szövetség keretein belül, illetve korlátozott részvételi lehetőséget biztosít az elmúlt évtizedekben elterjedt expedíciós megszálló háborúban.

Gondoljunk csak az afganisztáni csúfos bukással végződött megszállásra, amelynek költségeiről a mai napig sem láthattunk semmilyen beszámolót. Bár honvédelmi bizottsági tagként sikeresen átmentem a nemzetbiztonsági ellenőrzésen, ennek ellenére én magam sem tudhatom, hogy mennyibe került Magyarországnak az afganisztáni megszállásban való részvételünk.

(9.20)

És ugyanez várható Csád esetében is, hiszen hiába nyújtottam be például módosító javaslatot, amikor megszavazták nagykoalíciós jelleggel a csádi karhatalmi feladatok ellátásában való részvételünket, leszavazták, hogy nyilvános legyen. Akárcsak a költség, tehát nemcsak a múltra, hanem a jövőre nézve sem tudhatjuk, hogy mibe fog kerülni ez a magyar adófizetőknek.

Hazánk anyagi és emberi erőforrásai nem teszik lehetővé, hogy önállóan a hagyományos manőverező harcászatban folyamatos frontvonalak kialakításában gondolkozzunk. Ukrajnában a manőverező harcok idején annyi páncélozott eszköz pusztul el négy-öt nap alatt, mint az egykori Zrínyi-program során megrendelt, de teljesen még meg sem érkezett nehézdandár teljes fegyverzete. Az orosz-ukrán háború egyértelműen megmutatta, hogy közel azonos technológiai szint esetén a csatamezőn nem az számít, hogy ki rendelkezik valamilyen modernebb fegyverrel, az a fontos, hogy melyik fél rendelkezik elegendő drónnal, önjáró löveggel, harckocsival és persze gyalogsággal, illetve az, hogy ki tudja ezeket gyorsabban pótolni. Nem elegendő a kis mennyiségű csúcsminőségű haditechnika, hanem szükség van a mennyiségre is (sic!), ami egy közepes, még megfizethető technikai szint mellett lehetséges. Ugyanez igaz az élőerőre is. Nem megoldás egy olyan haderő, amely a konfliktus során néhány hét alatt elvérzik. A támadás és védelem több évezredes párviadalában az elmúlt évtizedek tapasztalata az volt, hogy a háborúk rövidek és manőverező hadviselés uralta, amely során a támadás az erősebb harcforma. Az ukrajnai hadszíntéren a védelem előnye szembetűnő, nem kizárt, hogy visszatér az elhúzódó, hosszú háborúk kora, amelyeket a tömeghadseregek dominálnak.

Egy véges anyagi erőforrásokkal rendelkező, önálló honvédelemre készülő ország  mint amilyen Magyarország is kellene hogy legyen  hadereje nem képzelhető el az állampolgárokat a haza védelme érdekében mozgósító sorállományú hadsereg nélkül. Ezt felismerve a kelet-ukrajnai konfliktus 2014-es kezdete óta több európai ország, Ukrajna, Litvánia, Svédország és Lettország állította vissza a sorállományú hadsereget. Ezen országok mellett a hazánkkal szomszédos Szerbia is tervezi a sorkatonaság ismételt bevezetését, de szóba került már Csehországban, Németországban és Hollandiában is. Az Orbán-kormány közel másfél évtizedes kormányzása során képtelennek bizonyult feltölteni a saját maga által meghatározott meglehetősen szerény keretet; 30 ezer reguláris és 20 ezer tartalékos honvédról volna ugyebár pusztán szó.

A 2022 februárjában megkezdődött nyílt orosz-ukrán konfliktus egyik fontos tapasztalata, hogy az élőerő sajnos nem nélkülözhető. Az inváziót kezdeményező Oroszország a háború első félévében főként hadseregének professzionális részét vetette be, ami elégtelennek bizonyult a sorozatos mozgósítási hullámokkal felduzzasztott ukrán haderővel szemben. A krónikus élőerőhiánytól szenvedő orosz haderő a technológiai és tűzerőben mutatkozó fölénye ellenére nem bizonyult képesnek szétzúzni a nyugati fegyverszállítások és felderítési adatok révén megerősödő, makacsul ellenálló ukrán haderőt. A támadó gyalogság hiánya orosz kudarcokhoz és szükségtelen veszteségek elszenvedéséhez vezetett. Az ukrán hadvezetés tűzerőben megmutatkozó hátrányát az élőerő tömeges harcba vetésével kompenzálta. Ezzel és a nyugati precíziós tüzérség bevetése révén sikerült megállítani az orosz előretörést, és ellentámadások sorozatát indítva visszafoglalni egyes területeket az oroszoktól. A gyorstalpalón sebtében kiképzett ukrán csapatok harcbevetésén alapuló taktika kolosszális ukrán veszteségeket eredményezett, véges és véres veszteségeik négy-ötszörösen meghaladták az oroszokét.

Amennyiben valóban honvédelemre alkalmas haderőt akarunk felállítani, nem elegendő néhány dandár pár tízezer reguláris és tartalékos katonával. Az állandó létszámhiány és a megfelelő méretű tartalékállomány megteremtése érdekében kulcsfontosságú a sorkatonaság visszaállítása. A katonaságot még békeidőben kell megfelelően kiképezni és felkészíteni, hogy egy háború esetén ne ágyútöltelékként pazaroljuk el a drága magyar vért. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)