Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

OROSZ ANNA (Momentum): Köszönöm a szót. Százezrek élete forog kockán minden egyes nap. Milliók hagyták el kényszerből hazájukat. Szülők siratják gyerekeiket, és gyerekek temetik el szüleiket. Szerelmek, barátságok törnek derékba, sorsok pecsételődnek meg egyik napról a másikra. Ez a szomszédos Ukrajnában történik, méghozzá azért, mert Vlagyimir Putyin 2022. február 24-én lerohanta az országot, megsértve ezzel minden létező írott és íratlan szabályt, nemzetközi egyezményt és leginkább emberi normát, amelyet demokratikusan gondolkodó, jóérzésű emberként magunkra kötelező érvényűnek tekintünk.

2014-ben a Majdanon százak áldozták életüket azért, mert hittek abban, hogy Ukrajnának Európában van a helye. 2022 óta százezrek teszik pontosan ugyanezt egy honvédő háborúban az orosz katonákkal és zsoldosokkal szemben.

Azt hiszem, magyarként egyikünknek sem lehet kérdés, hogy 1956 az egyik legfontosabb történelmi eseményünk, ahogy az sem, hogy az ’56-os forradalmárokra hősként tekintünk. Ahogy nem volt kérdés a rendszerváltáskor sem az, hogy a Nyugathoz akarunk tartozni, ahogy nem volt kérdés a ’97-es NATO-csatlakozásról szóló népszavazáskor sem, hogy a magyarok 83 százaléka, elsöprő többsége támogatta a NATO-csatlakozást, majd 2003-ban az uniós csatlakozást is. Azt hiszem, ezért teltek meg örömkönnyekkel sokunk szemei, sokunk szüleinek, nagyszüleinek szemei 2004. május 1-jén, mert sokan el sem hitték azt, hogy valóra válhat évtizedes álmuk, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává válik.

Ukrajna most pontosan ugyanezt szeretné, végre Európához tartozni, és nem csak az ukránok, nem csak az ukrán kormány, nem csak az ukrán elnök; a kárpátaljai magyarok is ezt szeretnék. Levelükben ezt kérik önöktől: „Mi, a kárpátaljai magyar nemzeti közösség képviselői azon reménységgel és kéréssel fordulunk önökhöz, hogy támogassák az Ukrajna európai uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdését elindító döntést.”

Önöknek ehhez  kis túlzással  a kisujjukat sem kell mozdítaniuk, elég csupán csatlakozni a másik 26 uniós tagállamhoz, amelyek teljes vállszélességgel támogatják, hogy kezdődjenek meg az ominózus tárgyalások Ukrajna integrációjáról.

Én most szándékosan nem beszélek arról, hogy Magyarországnak amúgy is érdeke leválni az orosz gázról, hogy a magyar egyetemi hallgatók valami egészen különös okból kifolyólag nem Üzbegisztánban, Azerbajdzsánban vagy Oroszországban akarnak cserefélévben tanulni, hanem Németországban, Franciaországban vagy az Egyesült Államokban.

(12.00)

Ahogy arról sem beszélek, hogy mit jelent Magyarország érdekeire nézve az, hogy számkivetetté válunk az Európai Unióban, és arról sem beszélek, hogy mit jelentene Magyarországra nézve, ha Oroszország határai közelebb húzódnának Záhonyhoz. Szándékosan nem beszélek arról, hogy Magyarország jólétét és biztonságát nem Oroszország csatlósaként, hanem az Európai Unió tagjaként és a nyugati szövetségi rendszer teljes jogú tagjaként tudnák biztosítani az országnak. Ezek ugyanis az érdekeink.

De én egy ennél sokkal fontosabb dologra szerettem volna felhívni a figyelmet, méghozzá az értékeinkre. Hogy nemes egyszerűséggel morális kötelességünk, emberi minimum lett volna az, hogy a háború kitörésének pillanatában Magyarország Kormánya Ukrajna mellé álljon. Sőt, már 2014-ben, a Krím megszállásakor is ezt kellett volna tennie. Ahogy ugyanilyen emberi minimum, morális kötelezettség lett volna az, hogy most teljes vállszélességgel támogassuk Ukrajna integrációját az Európai Unióban.

Azt tapasztalom, hogy a magyar emberek egy jelentős része elképedve nézi, hogy mégis mi történik itt. Azon kapja magát, hogy szégyelli magát, hogy magyarázkodnia kell. Mi szégyelljük magunkat (Nacsa Lőrinc: Ez helyes!  Móring József Attila: Nagyon helyes!), pedig önöknek kellene. Magyarázkodunk külföldön élő barátainknak, magyarázkodunk saját maguknak, hogy Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal, hogy sokan nem így gondolkodnak, hogy még akik egyet is értenek a kormánnyal, azok is leginkább félnek. De valójában nem lehet megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Azt a szégyent és azt a gyalázatot, amit önök kennek ránk, magyarokra, még jó ideig nem mossuk le magunkról. (Rétvári Bence: Washingtonban!)

Nekünk, magyar embereknek, a magyar népnek van még esélye arra, hogy hosszú távon bebizonyítsuk elsősorban magunknak, másodsorban a világnak is, hogy van egy olyan arcunk is, amely emberséget, szolidaritást, felelősségérzetet mutat (Nacsa Lőrinc: Ezt jó lenne látni!), amelyből egyenesen következik az, hogy egy ilyen véres és kegyetlen háborúban, amelyet Putyin indított Ukrajna ellen, nem lehet kérdés, hogy az első pillanatban Ukrajna mellé kell állnunk.

Önöknek, kormánytagoknak és kormánypárti képviselőknek, akiknek, úgy tűnik, munkaköri kötelessége és talán most már belső meggyőződése is az, hogy folyamatosan kútmérgező tevékenységet kell végezniük, már nincs esélyük erre. El fog jönni az az idő, amikor a rendszerváltás utáni Magyarország legszégyenteljesebb kormányának képviselőiként fogják önöket számon tartani, és szerintem ez nincs is már annyira messze. (Vitályos Eszter: Nagy szavak ezek, Anna!) Köszönöm a figyelmet. (Rétvári Bence: A szeretet hangja kigyúlt!  Vitályos Eszter: Meghitt adventi időszak!  Taps a Momentum képviselői részéről.)