Készült: 2024.05.31.03:46:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

220. ülésnap (2021.11.08.), 277. felszólalás
Felszólaló Herczeg Tamás (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:10


Felszólalások:  Előző  277  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gyöngyös és Pécs után következzék Békéscsaba. A napirend utáni felszólalásomban a „Modern városok” program különféle fejlesztéseiről szeretnék beszámolni, de úgy gondolom, hogy az idő rövidsége miatt elsősorban a közlekedési infrastruktúrát érintő fejlesztéseket tudom sorra venni. Talán lesz majd egy másik alkalom, amikor a többi fejlesztésről is beszélhetek.

Amikor Gyopáros Alpár kormánybiztos úr tavaly szeptemberben Békéscsabára látogatott, arról tájékoztatott minket, hogy Békéscsaba az első három megyeszékhely között van a „Modern városok” program forrásainak felhasználásában és a beruházások elvégzésének a gyorsaságát illetően. Ahogy fogalmazott, Békéscsaba lesz az MVP egyik nyertese, és ez  mi, Békés megyeiek tudjuk  abból is fakad, hogy sajnos a mi városunk volt a rendszerváltozás egyik legnagyobb vesztese. A rendszerváltozás után Baranya és Békés volt az a két megye, amely a legsúlyosabb gazdasági visszaesést szenvedte el. Békésben országos viszonylatban nagyon alacsony volt az egy lakosra jutó ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom, a GDP és az átlagkereset is.

(20.10)

Sajnos ebben a megyében fogyott a legnagyobb ütemben a népesség is. A helyi gazdaság alapvetően a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra épült, és ez az ágazat a 90-es években drámai mértékű válságba került. Valamit tenni kellett tehát, hogy Békés megye is esélyt kaphasson.

A viharsarki emberek a szocializmus megszűnése után körülbelül két és fél évtizedig süket fülekre találtak az ügyben, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére lenne szükség, ami alapot adna arra, hogy megszűnjék a régió leszakadása és elszigeteltsége. Az Európai Unió sajnos nem támogatta az M44-es út megvalósítását, indoklásuk szerint ugyanis nem a kontinens nagyobb területi egységeit összekötő tranzitútról van szó.

Az elmúlt negyedszázadban az M44-es várható megvalósulásáról sok ígéret elhangzott, a legemlékezetesebb lódítás 2022-ben (sic!) történt, a szocialisták akkori miniszterelnök-jelöltjeként Békéscsabán kampányoló Medgyessy Pétertől származik  én is a saját fülemmel hallottam , ő megígérte, hogy 2006-ra elkészül az M44-es gyorsforgalmi út. Ígéretéből persze semmi nem lett, az építkezés el sem kezdődött, nemhogy befejeződött volna addig.

2014-ben aztán Orbán Viktor miniszterelnök úr ígérte meg, hogy a polgári kormány megépíti a régóta várt gyorsforgalmi utat. A kormány sok más egyéb mellett soha nem látott léptékű közútfejlesztéseket és vasútfejlesztéseket hirdetett meg a „Modern városok” program keretei között közel 2400 milliárd forint értékben. A fejlesztések közé elsők között került be az M44-es gyorsforgalmi út megépítése, amely így Békéscsaba MVP programjának és az országos MVP programnak is a legnagyobb beruházásává vált. Békés megyét szolgálva valósul meg tehát a legnagyobb kaliberű fejlesztés, valósult meg, és van most is folyamatban a legnagyobb kaliberű fejlesztés közel 400 milliárd forintból. Ráadásul ez csak a nagy gyorsforgalmi útra fordított összeg, a „Magyar falu” program keretében számos helyszínen alsóbbrendű utak is megújulnak, megépülhetnek Békés megyében.

A „Modern városok” program békéscsabai fejlesztéseit nagyjából három csomópont köré szoktuk rendezni. Sokak szerint a város elérhetőségét, megközelíthetőségének a javítását gondoljuk a legfontosabbnak. Ez ügyben tehát kétségtelenül jelentős eredményeket értünk el. Elkészült tehát az M44-es út Békéscsaba és Tiszakürt közötti szakasza. Míg korábban öt településen keresztül kellett autóznunk ahhoz, hogy eljussunk Kecskemétig, most a lakott területek érintése nélkül legalább félórányi időt spórolva lehet ezen a szakaszon haladni.

Ez év decemberében újabb része kerül átadásra a kétszer kétsávos betoncsíknak, így most már hamarosan használhatjuk a Tisza fölött átívelő új hidat, és Békéscsabától Lakitelekig autózhatunk 110 kilométer/órás sebességgel. A munka természetesen még nem fejeződött be, egy rövidebb 5 kilométeres szakaszon már folyik a munka, és hamarosan, remélhetőleg 2024 végéig, 2025-ig, gondolom, biztosan, egy újabb 32 kilométeres egybefüggő szakasz megvalósulása után  és ez roppant fontos nekünk, Békés megyeieknek  végre megszűnik Kecskemétnél az érszűkület, és összeér az M44-es és az M5-ös autópálya.

Szintén a város elérhetőségét javítja a tervezett reptérfejlesztés  de látom, hogy letelt az öt perc; mondtam, hogy körülbelül eddig a részig tudok eljutni. (Az elnök csenget.) Mondom még egyszer, hátha lesz majd lehetőségem, hogy a többiről is beszéljek. Köszönöm szépen a figyelmüket.




Felszólalások:  Előző  277  Következő    Ülésnap adatai