Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A vezérszónoki felszólalásom elején ki kell jelentenem, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja támogatja a globális egyezmény elismerésének kihirdetését, azonban úgy gondoljuk, hogy pont az előttünk fekvő törvényjavaslat és annak vitája lehetőséget ad számunkra arra, hogy az előterjesztés kapcsán számot vessünk a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetével, méghozzá két nagyon fontos szempont alapján.

Én úgy gondolom, hogy nem megkerülhető ez a számvetés, hiszen a magyar felsőoktatás háza táján az elmúlt években olyan anomáliák történtek, amelyek jelentősen hozzájárultak annak színvonalzuhanásához, az egyetemi vagyon elherdálásához, a hátrányos helyzetűek felsőoktatásból való kiszorulásához, és a sort még nagyon hosszan folytathatnánk.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az Orbán-kormányok elmúlt 13 évében folyamatosan csökkent a felsőoktatásba beiratkozó hátrányos helyzetű tanulók aránya, akiknek a száma pár év alatt 1 százalékra esett vissza az önköltséges képzési helyek arányának növekedése, a keretszámok csökkenése, a szociális támogatások visszanyesése, valamint a nem helyben lakó hallgatók számára a többletköltségek drasztikus növekedése miatt. Mindez pedig odáig vezetett, hogy a jelenlegi kormány pillanatnyi érdekei és döntései határozzák meg azt, hogy ma Magyarországon ki, mit és főleg mennyi pénzért tanulhat.

De beszélhetnénk arról is, hogy miközben a kormány 2010 óta folyamatosan hangsúlyozza a felsőoktatás megfelelését a munkaerőpiacnak, és miközben valóban nő a munkaerőpiaci kereslet a diplomások iránt, addig ezek száma folyamatosan csökken, ha nem stagnál.

(9.20)

A helyzetet tovább súlyosbította a felsőoktatási autonómia jelentős szűkítése, először a köztestületek rendszerének átalakításával, majd az úgynevezett vagyonkezelői alapítványok létrehozásával, amivel az állam kivonta az egyetemeket a közfelügyelet alól.

Fontos megjegyezni, hogy a struktúraváltással az érintett egyetemeken dolgozó tanárok és kutatók is kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hiszen elveszítették közalkalmazotti státuszukat, ha pedig nem vállalták az új jogállás szerinti foglalkoztatást, akkor sem végkielégítés, sem felmentési idő nem illette meg őket.

Mindeközben a felsőoktatást az elmúlt 13 évben brutális költségmegvonás sújtotta, az egyetemek finanszírozási rendszere átláthatatlan és jelen pillanatban kiszámíthatatlan. A felsőoktatás  az oktatás más szintjeihez hasonlóan  továbbra sem tudta megvalósítani a hallgatóközpontú, a tudásátadásra koncentráló szemléletmódot felváltó készségfejlesztő oktatást.

A hallgatói és oktatói lehetőségek drasztikus beszűkülését, valamint a magyar felsőoktatás kontinentális elszigetelődését erősítette a közalapítványok által felügyelt egyetemek kizárásának lehetősége az Európai Unió által finanszírozott Erasmus Plusz és Horizont Európa programokból.

De menjünk sorban, mégpedig az egyezmény vállalt céljaival összhangban. Azt mondja az előttünk fekvő szöveg, hogy az egyezmény célja  idézem , hogy „elősegítse és erősítse a nemzetközi együttműködést a felsőoktatásban”.

Nézzük meg akkor, hogyan állunk ezzel a hazai viszonyok között. Idén januárban jött a hír, hogy az EU 21 magyar egyetemet zárhat ki az Erasmus-csereprogramból amiatt, hogy ezeket az iskolákat az Orbán-kormány fideszes politikusok vezette alapítványokba szervezte ki. Az Európai Bizottság már tavaly ősszel jelezte, hogy nincsen rendben az állami egyetemek fideszes alapítványokba űzése és megszállása, önök azonban akkor semmit sem léptek, ennek pedig most súlyos következményei lehetnek; az Európai Unió Tanácsa 2022. december 15-ei hatállyal ugyanis megtiltotta a szerződéskötést az alapítványi formában működő magyarországi egyetemekkel minden Horizont- és Erasmus-alapból finanszírozott pályázati struktúra esetében. Ez széles skálán érinti a magyar diákokat és a magyar kutatói közösséget, lévén, hogy rendkívül sokszínű programokról van szó. Majd’ két tucat  illetve azóta még több, mert még többre nőtt az alapítványi fenntartású egyetemek száma – magyar egyetem maradhat ki a jövőben az Erasmus Plusz és a Horizont Európa programokból, ami egyet jelent a magyar tudományos élet kihullásával az európai tudományos vérkeringésből.

A Demokratikus Koalíció akkor határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint az összeférhetetlenség szigorításával, vagyis a fideszes káderek kizárásával tette volna lehetővé azt, hogy a magyar oktatók és a magyar hallgatók ne eshessenek el az európai tudományos programokban való részvételtől. Ezt akkor a kormánypárti képviselők gondolkodás nélkül lesöpörték az asztalról, tárgysorozatba sem vették. S igaz, hogy február végén Gulyás Gergely bejelentette, hogy a miniszterek távoznak a kuratóriumokból, azonban a többi politikai komisszár maradt, vagy  mint Szili Katalin esetében például  önök a munkakörök, rangok, címek, beosztások átnevezésével próbáltak meg trükközni, hogy így bújjanak ki a kötelezettség teljesítése alól. Vagyis mi történt, tisztelt képviselőtársaim? Fontosabb volt a kormánypárti képviselőknek néhány Fidesz-közeli közszereplő kitömése újabb állami százezrekkel és milliókkal a modellváltó egyetemek kuratóriumain keresztül, mint a magyar hallgatók és oktatók érdekei.

Tudjuk erre a választ. Navracsics Tibor a rá jellemző kincstári optimizmussal szinte havonta el szokta mondani, hogy az Erasmus Plusz együttműködési és oktatási csereprogram, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs program ügyében lesz megállapodás az Európai Unióval, és a hallgatói programok folyamatossága fennmaradhat, a kutatói együttműködések ugyanakkor már ma is akadoznak vagy meg is szakadtak. Jó példája ennek Kemenesi Gábor víruskutató esete, akit legutóbb egy olyan, rovarok által terjesztett betegségekkel foglalkozó nemzetközi hálózati programból raktak ki egyik pillanatról a másikra, amely még tavaly december 15e előtt indult és aláírásra is került. A Tanács rendelkezése elvben a december 15e előtt elnyert pályázati programokat nem érintené hátrányosan, ám Kemenesi Gábor példája jelzi, hogy a gyakorlat teljesen mást mutat. Hadd idézzem most önöknek a neves víruskutatót, akit egyébként a Covid ideje alatt ismert meg az ország. Azt mondja tehát Kemenesi Gábor: „A programokból való kizárás nemcsak azt jelenti, hogy nem érkezik pénz az EU-tól, hanem rendkívüli károkat is okoz a már meglévő vagy épülőben lévő nemzetközi együttműködésre is. Korábban járt nálunk kutató a Pasteur Intézetből, amelyből a mai napig fennálló kapcsolat alakult ki, és amely később komoly kutatási pénzek bevonását tette lehetővé. A jelenlegi helyzet tehát súlyosan érinti a nyugati beágyazottságunkat, ám hiába látjuk mi ezt világosan, én mint kutató”  mondja Kemenesi  „itt állok érdemi hivatalos tájékoztatás vagy jogi segítség nélkül, és nem is tudom, hogy kihez, milyen formában fordulhatok jogorvoslatért.”

És nem győzzük hangsúlyozni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezek a csereprogramok nem a pénzről szólnak, mondjon bármit is a miniszterelnök, aki szintén a rá jellemző pökhendiséggel annak idején bejelentette, hogy ha majd nem küldi az Unió a pénzt, akkor a hallgatók és az oktatók számára a magyar kormány majd a magyar költségvetésből fogja kifizetni az ő ösztöndíjukat. De hát, képviselőtársaim, mindannyian tudjuk  legalábbis remélem, akik ebben a teremben ülünk , hogy ezek a programok olyan kölcsönös szerződéses viszonyok, amelyeknek a megszűnte azt fogja eredményezni, hogy a magyar felsőoktatás szereplőit nem fogják többé fogadni ilyen csereprogramokban nagy múltú és nemzetközi elismertségnek örvendő európai egyetemek, ezek híján pedig maximum Üzbegisztánba vagy Kazahsztánba mehetnek tanulni és kutatni. Tehát ma Magyarországon jelen pillanatban a nemzetközi együttműködés ideája sérül.

Lássuk akkor a második szempontot! Azt mondja az előterjesztés szövege, hogy az egyezmény célja  ismét idézet következik , hogy „előmozdítsa a képesítések elismerése révén a befogadó szemléletű és az esélyegyenlőségen alapuló bejutást a minőségi felsőoktatásba, továbbá támogassa az egész életen át tartó tanulási lehetőségeket mindenki számára”. Ezt Vinnai képviselőtársunk is idézte.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszabb, egy-két évtizedes időtávokon mind a magyar diplomával rendelkezők, mind a felsőoktatásba bekerültek aránya nő valamennyit vagy stagnál, ami természetesen pozitív tendencia. Csakhogy a nagy tendenciát részletesen vizsgálva és kontextusba helyezve már éles strukturális problémák rajzolódnak ki. A magyar diplomásarány az EU-ban a sereghajtók között van, és a felsőoktatási bejutási esélyek alakulásával sem büszkélkedhet az ország. A diplomások aránya egyébként a környező országokhoz képest is a legalacsonyabb. A magyar diplomások arányának növekedése jelentősen elmarad az EU-átlagtól és a régió országaitól, ráadásul az országon belüli különbségek is kiugróak, ami hosszabb távon jelentős versenyképesség-csökkenést eredményezhet.

Úgy tűnik, hogy ez a jelenség a magyar felzárkózás korlátait is felülrajzolja, oktatáskutatók ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy a magyar felsőoktatásban is egyre nagyobb a szelekció  mint már én is utaltam rá , a bejutás folyamatában rejlő társadalmi egyenlőtlenség folyamatosan növekszik. Több tanulmány is rámutat arra, hogy 2015-ben nagymértékben visszaesett az alap osztatlan nappali képzésre bejutottak összes jelentkezőhöz képest vett aránya, nehezebb lett a bejutás, és megállt a felsőoktatás társadalmasításának a folyamata. Egyébként ez ’13-ban is bekövetkezett az önköltségek növelésével, majd ’21-ben, amikor emelt szintű érettségihez kötötték a bejutást. Ez jelentős megtorpanást hozott a magyar felsőoktatás teljes részvételi hányadának növekedésében, ráadásul a bejutási esély ilyen szintű visszaesése a fejlett országok között szinte példátlan.

Összefoglalóan elmondhatjuk tehát, hogy a tehetősebb kistérségekből mindig jobbak a bekerülési esélyek, mint a kevésbé tehetősekből vagy a hátrányos helyzetűekből. A különbség viszonylag nagy, ugyanakkor az olló az elmúlt 13 évben csak tovább nyílt, tehát a felső két tizednek még könnyebb lett a bejutás, az alsó tizedeknek pedig még nehezebb. A magyar társadalomban az egyenlőtlenségi lejtő meredekebb lett ezáltal. Az egyes társadalmi csoportok esélyeinek csökkenése, vagyis a felsőoktatásba történő bekerülésben érvényesülő egyenlőtlenség növekedése pedig az elmúlt évek oktatáspolitikájának a következménye, és ezt sem lehet elhallgatni.

A szakpolitikai döntések mellett nyilvánvalóan az is meghatározza a területet, hogy a GDP-arányos kormányzati oktatási költések adataiból kiolvasható, hogy az elmúlt bő egy évtizedben a Fidesz-kormányok jelentős forrásokat vontak ki a magyar oktatás egészéből. Ha a felsőoktatási kiadásokat GDP-arányosan megnézzük, kirajzolódik egy 2012-től kezdődő jelentős forráskivonás a magyar felsőoktatásból, miközben a modellváltó egyetemekre és a káderképzőre, például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentős összegeket fordít ez a kormányzat. A ráfordítás aránya azonban még így sem éri el sem az EU-, sem az OECD-átlagot, vagyis elmondhatjuk, hogy az esélyegyenlőség szempontjai is ugyanúgy sérülnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán ez a két példa is világosan megmutatja, miért mondja azt a Demokratikus Koalíció, hogy a felsőoktatásban is szociáldemokrata fordulatra van szükség, vagyis olyan oktatáspolitikát kell folytatni, amely mindenki számára elérhetővé teszi a magas színvonalú európai felsőoktatást az egyezmény célkitűzéseivel összhangban, valamint a felsőoktatás autonómiájának visszaállítása mellett olyan finanszírozási rendszert kell kialakítani, amely nem sérti az esélyegyenlőség és a társadalmi igazságosság elvét. Jó lenne, ha a jövőben önök is ezen dolgoznának. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

(9.30)