Az Aranybulla 800 című pályázat ünnepélyes eredményhirdetése az Országházban

Az Országgyűlés elnöke által kiírt pályázat díjkiosztóján az Országház Delegációs termében Kövér László szavait Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója tolmácsolta.

Bellavics István

Kövér László úgy fogalmazott: „a szemünk előtt átalakuló új világrendben egyre nagyobb szerepe van a komplex gondolkodásnak és a múlt ismeretének. A világ közvéleményének nagy része temeti a társadalomtudományokat, pedig épp a mostani próbatételek, a nemzetek civilizációs küzdelme, a sokszor hamis világképek a bizonyosság arra, hogy olyan idők köszöntöttek ránk, amikor ismét a szellem ereje és elődeink felhalmozott tudása segíthet.

Az Országgyűlés azért hirdette meg a pályázatot, hogy méltó keretek között emlékezhessünk meg a nagy jelentőségű dokumentumról, és közösen szembesüljünk a fejlődéssel, amely megmutatja, min engedünk változtatni és mi az, amihez körömszakadtáig ragaszkodnunk kell.” 
Kövér László értékelése szerint az Aranybulla megalapozza az alkotmányos gondolkodást, és „mindenkori felelősségünkre is emlékeztet”.

A díjazottakról a házelnök kijelentette: annak a nemzedéknek a tagjai, „amely a jog és tudás erejével felvértezve átlátja a jövő kihívásait”.
Bellavics István arról beszélt, hogy a díjátadó az utolsó eleme annak a széleskörű rendezvénysorozatnak, amely elsősorban a középiskolásokra, egyetemistákra és kutatókra koncentrált, s amelynek részeként emlékülést, tudományos konferenciát, pedagógus-továbbképzést szerveztek, kiadványok jelentek meg, animációs film készült, valamint létrejött a gazdag tartalommal bíró Aranybulla 800 honlap. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly törvénybe foglalta az Aranybulla emlékét és jelentőségét, s az Aranybulla napjává tette április 24-ét.

Mezey Barna
 

Mezey Barna, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a bírálóbizottság tagja kiemelte, hogy az Aranybulla megítélésében nagy változások történtek az utóbbi években. II. András egyszerűen egy politikai szituációt kezelt, ráadásul hasonló szabadságjogok már Szent István korában is voltak, és akkoriban százas nagyságrendben bocsátottak ki hasonló chartákat Európában.

Hozzátette: az Aranybulla egy volt a sok privilégiumlevél közül, azonban a későbbi korszakokban megerősítették, alkotmányos jelentőséget adtak neki, Werbőczy István Hármaskönyve pedig „valódi unicummá tette az Aranybullát, hivatkozási alap lett, dicsfényt kapott”. Megemlítette, hogy az ellenállási jog alkalmazására nem volt példa a középkorban, csak később, a Habsburgokkal szemben. „Ezért lehetett piedesztálra emelni, hivatkozási alappá vált, beleszervesült az alkotmányba, függetlenül a király eredeti szándékától, és végigkísérte a magyar történelmet” - értékelt a kutató. Kitért arra, hogy a pályázat kiírásakor attól tartottak, vegyes lesz az eredmény, hiszen „annyifajta tudományos megközelítés él az Aranybulláról”, ám örömmel látták, hogy „megvan a tudományos utánpótlás”.

A pályázatra 14 munka érkezett be, és végül nem három, hanem négy díjazottat választott ki a szakmai zsűri:
 


1. helyezett Biró Zsófia (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)


2. helyezett Papp Regina Bernadett (Pécsi Tudományegyetem)


3. helyezett Trunkos Bence (Eötvös Loránd Tudományegyetem).

Mercz Mónika
A különdíjat Mercz Mónika kapta (Károli Gáspár Református Egyetem)


 

 

MTI/Sajtóiroda