Aktuális
Hírek, események
Kövér László házelnök nevében a Hősök napja alkalmából Lisoczki László ogy. dandártábornok, az Országgyűlési Őrség parancsnoka koszorúzta meg a Magyar Országgyűlés I. világháborúban hősi halált halt tagjainak és tisztségviselőinek emlékére készült emléktáblát az Országház főemeletén. Május utolsó vasárnapján emlékezünk meg mindazokról, akik életüket áldozták a hazáért.
1622-ben kezdődött meg a soproni országgyűlés, melyre május 24-én érkezett meg II. Ferdinánd császár, magyar király, akit az 1618. évi pozsonyi országgyűlésen választottak meg magyar királynak.
Az Országház építése és művészete címmel június 1-én kötetbemutatóval és tematikus sétákkal egybekötött tudományos tanácskozás kerül megrendezésre az Országház Tandor Ottó termében. Június 2-án a Sorsfordító évek konferenciasorozat harmadik rendezvényeként kerül sor az 1920 – Kényszerpályán. A trianoni békediktátum ratifikálása című történettudományi konferenciára a főrendiházi ülésteremben.
Az Országház üvegfestészeti együttesének a megalkotása Róth Miksa életművének egyik első jelentős munkája volt. A kivitelezés két ütemben valósult meg. Az első ütem a millenniumi ünnepségre elkészítendő ablakokat érintette, majd ezt követően 1897. május 12-én kezdődtek meg a munkálatok az üvegfestés második részletén.
Az Országgyűlés 1992. május 12-én megalkotta a harmadik kárpótlási törvényt, az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról rendelkező jogszabályt. A törvény alapján kárpótlás illette meg azokat a személyeket, illetőleg hozzátartozóikat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között ért sérelem, a diktatórikus politikai rendszer által.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi május - június havi ülésterve (2024.05.13.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka május 13-i (hétfő) ülésének napirendje