A villamosság annyira új volt az Országház építése idején, hogy az épületben a bevált gázvilágítás mellé tulajdonképpen csak kiegészítésként építették ki a modern villanyvilágítást. A munkálatokra 1898. július 23-án írták alá a szerződést a Ganz-vállalattal.

Az Országházban összesen 8730 darab 16–32 „normális gyertyafényű izzólámpást” és 62 darab 1000 gyertyafényű ívlámpát helyeztek el. Körülbelül 13 kilométernyi ólomburkolatú kábelt és 150 kilométernyi szigetelést, vörösréz drótot építettek a házba. A világítási rendszer – melynek alapjait még 1895-ben dolgozták ki – a központi, alagsorban elhelyezett nagy kapcsolótáblából 34 felszálló vezetéken ágazott ki, melyek 115 elosztótáblához vezettek, majd innen futottak tovább a lámpatestekig.

A dísztermekben, vagyis a kupolacsarnokban, az üléstermekben és a főlépcsőházban csak villanyvilágítást használtak, a folyosókon, a bizottsági termekben, az irodákban és a kisebb lépcsőházakban a világítótestek elektromosan és gázüzemben is működtek. A csillároknak felül gázégői, alul elektromos izzólámpái voltak.

A próbavilágítást 1902. október 2-án tartották: az épület összes lámpáját felkapcsolták, és fél órán át égni hagyták – ekkor a teljes fogyasztás 249 200 watt volt.

Kandeláber az Országház főrendiházi társalgójában, 2019
Forrás: Országgyűlési Múzeum, Fotóarchívum

Az Évfordulók sorozat korábbi cikkei itt érhetők el.